Kovácsoltvas kerítés, korlát.
A saját házam bontásából származó, kovácsoltvas lépcsőfeljáró, illetve balkon / erkély korlátját kínálom eladásra.
A szerkezetet az 1800 évek közepén - végén gyártották, igazi mesteremberek, majd többször felújították.
Először egy Gyöngyös környékbeli kastélyt díszítet, majd a világháború bombázásai után 1946-2006-ig egy családi ház ékessége volt. Az épületet 2007-ben teljesen átalakítattam, és már sajnos nem illett bele a modern környezetbe. Az elemek állapota jónak mondhatók, de azért festésre, felújításra, akár méretre igazításra szorulnak. Fedett védett helyen voltak ezért nem ette meg az idő vasfoga. Természetesen, az állapotát csak személyesen lehet tökéletesen felmérni, ezért kérem, csak komoly érdeklődők keressenek, akik hajlandóak Gyöngyösre utazni és megtekinteni a korlátokat. Hozzáértő ember lévén, tisztába vagyok az értékével, sem elkótyavetyélni nem szeretném, sem méregdrágán nem kívánok megválni tőle. Egybe szeretném eladni.
Zárt aukción hirdettem meg, pontosan azért, hogy ne licitálgassanak fölöslegesen, inkább kérdezzenek tőlem, szívesen válaszolok értelmes kérdésekre.
A vásárlás nem kötelező, ezért ha egyeztetés és megtekintés után mégsem hajlandó a kedves vevő megvásárolni a korlátot, én nem kívánok semmi nemű retorzióval élni felé.
A korlát összesen kb. 6, 2méter hosszú
Jelenlegi ára: 199 999 Ft
Az aukció vége: 2012-01-22 13:20
. Kovácsoltvas kerítés, korlát Antik LEÁRAZTAM - Jelenlegi ára: 199 999 Ft
Fontos
-
esPresso Kv főző Leírás: - Espresso gép - 4 bar szivattyú - Steam fúvóka - Funkció kapcsoló - Biztonsági szelep - Állapotjelző - Kapacitás: ...
-
41-es szuper csini magassarku cipő - Jelenlegi ára: 1 200 Ft szuper csinos fekete magassarku cipő 41-es méret Jelenlegi ára: 1 200 Ft Az a...
-
Ikeában vásárolt fenyő sarokasztal, a képen látható állapotban. (nem bútorlap, hanem tömör fa! ) A fantázianevét nem tudom, már nem gyár...
-
Eladó új Jaguar öv. Szállítás előre utalásnál 1-1, 5 hét, utánvéttel 2-3 hét. - Személyesen Hajdúszoboszló vagy Debrecen. - Posta előre ut...
-
Használt olvasólámpa, asztali lámpa vezeték nélkül olcsón eladó. Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2012-02-08 14:34 . Olvasólámpa vez...
-
Kisfiam kinőtt ruhái. A ruhacsomag tartalma: - 1 db rövid ujjú póló (beleírt méret: 71 cm) - 1 db hosszú ujjú felső/póló (3-6 hónapig) - 1...
-
Eladó a képen látható kis együttes, kisfiúnak. Egyszer volt használva, de állapota hibátlan, nem kopott, nem bolyhos! Ha bármi kérdésed ...
-
Hossz: 64 cm Szélesség. 49 cm Jelenlegi ára: 2 250 Ft Az aukció vége: 2012-02-07 12:52 . Real Madrid..Adidas mez..164..uk32/34 - Jele...
-
CAROLINA HERRERA , CHIC FOR MEN . 100 ml , férfi parfüm. Postaköltség: 650-ft. A parfümre nem kell várni !! Köszönöm, hogy benéztél....
-
A licit tárgya, egy lila plüss maxi szoknya 38-40-es méretben szép új állapotban. Használt ruha ennek tudatában licitálj. Postázom is, a ...